Bejött egy rendes melóhullám, látszik a frissülésen... Kaptam viszont egy nagyon jót, ezt gyorsan kirakom.
Hű olvasóm, V. A. édesapját kérte meg, hogy mint fával dolgozó mesterember, ugyan fabrikálna már néki egy jó kis pamacstartót (annak, aki nem tudná: a nedves pamacsot fejjel lefelé jó szárítani). Gondolta, hogy a vázlatrajz átadását követően két-három nap múlva majd kap tőle valamit, fából, amit a papa unalmas idejében összeillesztett valami kétkomponensű ragasztóval. Na, épp nem ez történt. A fater ugyanis eltűnt, és öt perc múlva már elő is került, kezében a képen látható, némely presztízsbeli és esztétikai kihívásokkal ugyan küszködő, de ötletességben verhetetlen kis darabbal – amely ráadásul ezer százalékig az újrahasznosítás szellemében fogant. Az ötlet igencsak megjegyzendő, ugyanis nagyobb kötegátmérőjű pamacshoz egyáltalán nem könnyű olyan, megfelelően széles nyílású tartót találni, amely nem a képen látható módon a nyél végénél (erre nem alkalmas minden nyélkialakítás), hanem középen, a köteg tövénél tartja a pamacsot. Ezek gyakran mintha lehetetlenül kis pemzlikhez készülnének, és alig fér beléjük valami. A fönti tehát kiváló szükségmegoldás, amíg rátalálunk az igazira – gratula az invenciózus papának.
Utolsó kommentek