Hiába, az ember már csak olyan, hogy nem adja föl, mindig újra próbálkozik. Legalábbis egy darabig, aztán egyszer persze csak abbahagyja. Épp ide jutottam én el a ferdefejű borotvával.
A ferdefejűnek a nemzetközi szaknyelvben slant a becsületes neve, és itt, a PésP-n is volt már róla szó, méghozzá akkor épp egy Merkur Slant Bar által illusztrálva. Mint a cikkből is kiderül, nekem különösebben nem jött be a ferde fej, zavart az asszimetria. Erre mit teszek, jött szembe velem ez a Fasan márkájú ferde, és már irányítottam is rá a sörétest. Pedig a Merkur enyhe szögéhez képest ez egy extrém vadállat, nézz csak rá. Ráadásul nyílt fésűs, a pengét pedig olyan hihetetlen ívben hajlítja meg, hogy épp csak nem recseg az acél.
Persze nem voltak vérmes személyes reményeim, jórészt a közszolgálatiság, a pártatlan tájékoztatás igénye vezérelt. Így aztán nem is lehetett csalódás a vele történő borotválkozás: afféle megismételt kísérletként fogtam föl. Ennek jegyében minden rendben is ment: csoda nem történt, szerelem nem esett, de sebesülés sem került. Na persze nagyon nem kezdőknek való, a neve ellenére igazi nagyvad, de teljesen jól meg lehet vele borotválkozni, ha nagyon akarunk – csak én most már biztos vagyok abban, hogy nem akarok. Még mindig idegesít, hogy sose tudom, hogy milyen szögben tartsam a nyelet ahhoz, hogy nagyjából merőlegesen tudjam vágni a barkóm alját. Ne felejtsd: mindez persze a tükör által súlyosbítva, mondom, tiszta 3D-s akciójáték.
Maga a készülék egyébként nagyon rokonszenves: szép az elefántcsontszín műanyag, finom a kivitelezés, igényes a mély, menetes fémbetéttel bíró nyélvég-kialakítás, precízek az illeszkedések – a piros pötty meg aztán végképp kifejezetten szexi.
A Fasan solingeni márka volt, kínált fém, fém-műanyag és teljesen műanyag ferdefejűeket. A „Barbarina”, „Faisan De Oro”, „Gold Pheasant”, „Hidalgo”, „Ultrazor”, „Wachter”, „Winner” nevekkel egyetemben az a Rudolf Osberghaus tulajdonolta, aki egy solingeni forrás szerint a harmincas években elsőként gyártott teflonbevonatú borotvapengéket, amelynek szabadalmát aztán a Wilkinson vette meg 1955-ben. Ennek mondjuk nem kicsit mond ellen az a tény, hogy a teflont 1938-ban találta föl tök véletlenül az amerikai Roy Plankett, és csak 1941-ben szabadalmaztatták.
Mindegy, az viszont biztos, hogy az új utakat kereső Wilkinson 1955-ben tényleg közös vállalatot alapított Osberghausékkal, és egy év múlva piacra dobták a világ első rozsdamentes borotvapengéjét, ami az addig kevéssé ismert angol cégnek nemzetközi hírnevet hozott. Erre erősített rá 1961-ben a teflonbevonatos Wilkinson penge, amely a vállalatot végképp az iparág legnagyobbjai közé emelte. Az Osberghaus KG további sorsáról nincs információm, az viszont biztos, hogy a slant-rajongók ma is hálás szívvel gondolnak rá. A magam részéről persze maradjunk csak a kiváló tiszteletnél.
Kép: P&P
Utolsó kommentek